Magyar vonatkozású hírek

2023. április 25. 10:31

Security, Defence and Outer Space Nemzetközi Konferencia

Nemzetközi konferenciát szervez a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Világűrjog és –Politika Kutatóintézete 2023. május 9-10. között. A rendezvény többek között biztonsági, jogi, illetve védelmi innovációval kapcsolatos témák köré épül, az egyes panelbeszélgetésekben az adott kérdéskör hazai, valamint külföldi szakértői vesznek részt.

2023. április 12. 13:13

62 évvel ezelőtt járt az első ember a világűrben

Hatvankét esztendővel ezelőtt, 1961. április 12-én járt az első ember, Jurij Alekszejevics Gagarin a világűrben. E történelmi utazással az emberiség legyőzte a gravitációt és megkezdődött az emberes űrrepülés korszaka.

2023. március 20. 11:11

Fit For Export Projekt

Fit For Export Projekt felhívás az űripari szereplők számára

2023. március 8. 15:21

Bemutatták a HUNOR Program négy űrhajósjelöltjét

2023. március 7-én mutatták be a HUNOR Program négy űrhajósjelöltjét, akik közül a felkészülési folyamatot követően kikerül az az egy személy, aki a Nemzetközi Űrállomás fedélzetén Magyarország második kutatóűrhajósaként végezhet tudományos munkát.

2023. február 9. 12:45

Űrkutatási Egyetértési Megállapodást kötött a Külgazdasági és Külügyminisztérium Azerbajdzsán Digitális Fejlesztési és Közlekedési Minisztériumával

Magyarország és Azerbajdzsán békés célú együttműködésről állapodott meg az űrkutatás és az űrtevékenység területén. Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter Jeyhun Bayramovval Azerbajdzsán külügyminiszterével írt alá Egyetértési Megállapodást január 30-án Budapesten.

2023. február 6. 13:26

Bay Zoltán Hold-radar-kísérlete: a magyar űrtevékenység kezdetének 77. évfordulója

77 évvel ezelőtt, 1946. február 6-án végezték el Bay Zoltán és munkatársai világraszóló kísérletüket, amelynek során saját fejlesztésű radarberendezéssel sikerült kimutatniuk a Holdra sugárzott rádióhullámok visszaverődését az égitest felszínéről, megteremtve egy új tudományágat, a radarcsillagászatot.
Ezt az eseményt tekintjük a magyar űrtevékenység kezdetének.

2023. január 19. 10:39

Az ELKH Földfizikai és Űrtudományi Kutatóintézet 2023-tól átveszi a Tihanyi Geofizikai Obszervatórium kutatási és közfeladatainak ellátását

A Tihanyi Geofizikai Obszervatórium (TGO) kutatási és közfeladatainak ellátását 2023. január 1-jétől az ELKH Földfizikai és Űrtudományi Kutatóintézet (FI) veszi át. A jövőben így a soproni FI végzi a geomágneses tér változásainak folyamatos megfigyelését és a geomágnesesség és a Föld körüli térség mágnesezett plazmakörnyezetének vizsgálatát.

2022. december 9. 10:13

Űrkutatási Egyetértési Megállapodást kötött a Külgazdasági és Külügyminisztérium, valamint az Olasz Űrügynökség

Magyarország és Olaszország békés célú együttműködésről állapodott meg az űrkutatás és az űrtevékenység területén. Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter Giorgio Saccocciaval, az Olasz Űrügynökség elnökével írt alá Egyetértési Megállapodást (MoU) december 7-én Rómában.

2022. október 24. 15:13

Hazai KKV-k kitörési pontjai az űrszektorban – összefoglaló a 2022. október 18-án a „Fit for Export Projekt” keretében az Európai Unió támogatásával megszervezett szakmai rendezvényről

A Külgazdasági és Külügyminisztérium szervezésében– a GINOP-1.3.7-19-2020-00001 azonosítószámú, FIT FOR EXPORT című projekt részeként – október 18-án ingyenesen látogatható, kiemelt eseményként került sor a „Magyar vállalkozások a Föld körül” elnevezésű szakmai rendezvényre.

2022. október 13. 16:20

Jelentkezési lehetőség a Magyar Közigazgatási Ösztöndíjprogram 2023-as évfolyamába

Október 15-ig lehet jelentkezni a Magyar Közigazgatási Ösztöndíjprogram 2023-as évfolyamába a www.mkoprogram.hu weboldalon!