Magyarország és Egyiptom űrkutatási együttműködési megállapodást kötött

Publikálva: 2021. október 13.

Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter és Számeh Sukri egyiptomi külügyminiszter október 11-én budapesti találkozójuk keretében aláírta a KKM és az Egyiptomi Űrügynökség közötti együttműködési megállapodást (MoU).

A megállapodás lehetőséget nyújt a békés célú űrtevékenység terén a szorosabb kapcsolatok kialakítására a magyar és az egyiptomi űrszektor szereplői között, beleértve a kutatási és oktatási együttműködést, közös képzési tevekénységet, valamint műholdakkal illetve távérzékeléssel kapcsolatos projektek közös fejlesztését.

Egyiptom űrkapacitásai folyamatosan fejlődnek, és az afrikai kontinensen fontos szereppel bír az űrkutatás területén. A 2018-as űrtörvény alapján 2019-ben jött létre az önálló Egyiptomi Űrügynökség (Egyptian Space Agency), kairói központtal (ami egyúttal az Afrikai Unió Űrügynökségének is a kijelölt székhelye). Az intézmény célkitűzése az ország stratégiai céljainak és Egyiptom nemzetbiztonságának támogatása, ennek érdekében az űrtudomány és az űrtechnológiák fejlesztése; műholdképességek fejlesztése; valamint a műholdak egyiptomi területről történő felbocsátása. A programon belül kiemelt szerepet játszanak földmegfigyelési, valamint nemzetbiztonsági prioritások.

A kétoldalú miniszteri találkozóról további információ a KKM oldalán.

Menü

Főoldal

Navigáció