Magyar szakmai prezentáció az ENSZ Világűrbizottság ülésén

Publikálva: 2022. február 21.

Az ENSZ Világűrbizottság (COPUOS) Tudományos és Technikai albizottságának 2022. február 7 – 18. között rendezett ülésszakán Űrdozimetria – Magyar Innovációk címmel tartott szakmai előadást Zábori Balázs, az ELKH Energiatudományi Kutatóközpont Űrkutatási Laboratórium űrkutatási mérnöke.

A KKM felkérése alapján tartott előadás az emberes űrrepülés új korszakának kihívásaira reflektált, mely különösen aktuális hazánk számára is a magyar űrhajós program (HUNOR) elindításával. Az emberes űrrepülés új korszakának hajnalán vagyunk, amikor az emberiség több, mint két évtizedes előkészületeket, technológiai és tudományos innovációkat követően egyre jelentősebb mértékben kiterjeszti az emberi jelenlétet a világűrben, mind térben, mind pedig időben.

Az ARTEMIS program keretében megkezdődnek az újabb emberes utazások égi kísérőnk, a Hold felszínére, miközben épül a Hold körüli emberes űrállomás és űrhajó, a Lunar Gateway. Egyre hosszabb időt tölthetnek majd az űrhajósok a Hold felszínén felkészülve a 2030-as évekre tervezett első emberes Mars expedícióra.

Mindezen űrutazások számos technológiai kihívást hoznak magukkal, melyek közül az egyik legjelentősebb éppen a kozmikus sugárzás, valamint a technológiára és az emberi testre gyakorolt rövidtávú, illetve hosszútávú hatásainak vizsgálata, védekezési mechanizmusok kidolgozása. Hazánk ezen területeken közel 50 éves tudományos és technológiai múltra tekinthet vissza, melyet leginkább a híres Pille űrdoziméter története fémjelez. Mindeközben azonban az Energiatudományi Kutatóközpont Űrkutatási Laboratórium gondozásában számos újabb projekt indult el a jövő emberes űrutazásainak támogatására.

A kutatóközpont a vezetője az első, európai tudományos kísérleti egység fejlesztésének, mely a Gateway állomás belsejében kap majd helyet az állomás első üzembe helyezésétől kezdve a kozmikus sugárzás dozimetriai vizsgálata és az űrhajósok védelmének biztosítása érdekében Hold körüli pályán. Továbbá az EK űrkutatóinak érdeme, hogy hazánk építhet elsőként egy összetett, kozmikus sugárzási és dozimetriai mérőrendszert az emberiség első olyan Mars küldetésére, mely vissza is tér majd a vörös bolygóról, ezáltal kritikus tudományos és technológiai információkat szolgáltat majd az első emberes Mars utazás előkészítésére.

A szakmai prezentációk listája megtekinthető az alábbi linken:

https://www.unoosa.org/oosa/en/ourwork/copuos/stsc/technical-presentations.html#stsc2022

A magyar prezentáció pedig az alábbi oldalon hozzáférhető:

https://www.unoosa.org/documents/pdf/copuos/stsc/2022/31_CEO2021-RR-MAN-HO-216_01_00.pdf

Menü

Főoldal

Navigáció