A Külgazdasági és Külügyminisztérium, valamint az ELKH Energiatudományi Kutatóközpont által emberes űrrepülés keretében alkalmazandó tudományos kísérletek, technológiai fejlesztések és ismeretterjesztési tevékenységek kidolgozására közzétett nyílt pályázati felhívására a HUNOR program keretében megvalósításra szánt pályázatokra vonatkozó 2022. május 15-i határidőig összesen 24 projektjavaslat érkezett.

A HUNOR program valamennyi alapvető tudományos és technológiai célterületére érkezett pályázat, ezek a fő területek a  kozmikus sugárzás és űrdozimetria, anyagvizsgálat és anyagtechnológia, űrélettan és űrmedicina, űrélelmezés, telekommunikációs technológiák, valamint tudományos ismeretterjesztés és oktatás.


Eszközfejlesztésre tizenegy, ismeretterjesztő tevékenységekre kilenc, tudományos kísérletekre pedig összesen négy projektjavaslat érkezett. A pályázók között űripari cégek, egyetemek, kutatóintézetek, valamint non-profit szakmai és ismeretterjesztő szervezetek egyaránt megtalálhatók. A pályázatok átfogó kiértékelése megkezdődött.