2021. október 20-én Balatonfüreden, a 12. Infotér Konferencia keretén belül előadást tartott a Külgazdasági és Külügyminisztérium biztonságpolitikáért felelős államtitkára.

Sztáray Péter bekapcsolódott az előadását követő panelbeszélgetésbe is, ahol Csuday Balázs korábbi magyar ENSZ állandó képviselő moderálásában Parragh Biankával, az MKIK Űr- és Védelmi Ipari Kollégiumának társelnökével, Kristóf Dániellel, a Lechner Tudásközpont szakértőjével, valamint Jónás Lászlóval, a Space Terminal vezetőjével az űrkutatást és űripart érintő kérdéseket vitattak meg.

 

Az államtitkár hangsúlyozta: a közelmúlt kormányzati intézkedéseinek köszönhetően dinamikus fejlődésnek indult az innováció csúcsszegmensét jelentő űrkutatás és űripar Magyarországon. Egyre bővül a szektor nemzetközi mozgástere, az idén nyáron elfogadott Űrstratégia pedig olyan zászlóshajó-projekteket is megjelenít, mint a hamarosan elinduló magyar kutatóűrhajós misszió, az önálló műholdprogram, vagy a hazai földi vevőállomások kapacitásainak bővítése.