V4 űrügyi szakpolitikai vezetők találkozója Budapesten

Publikálva: 2022. május 17.

2022. május 17-én Ferencz Orsolya miniszteri biztos meghívására, a Visegrádi Együttműködés magyar elnöksége keretében Budapesten rendeztük a V4 űrügyi szakpolitikai vezetők első megbeszélését a 2021 decemberében a négy kormányfő által aláírt V4 űrügyi együttműködési megállapodás alapján.

Napirenden a regionális ágazati együttműködés lehetőségei szerepeltek, különös tekintettel a diplomáciai, űripari és felsőoktatási dimenziókra. A Külgazdasági és Külügyminisztérium szakértői bemutatták Magyarország Űrstratégiáját, illetve a HUNOR kutatóűrhajós programot. A résztvevők kívánatosnak tartották a nemzeti űrágazatok szereplői közötti együttműködés erősítése érdekében a V4 űrügyi kompetenciák katalógusának összeállítását.

Sor került a Magyarország által rendezendő V4 űripari nap koncepciójának ismertetésére, továbbá a résztvevők elhatározták a V4 térségi szinergiák lehetőségeinek feltárását az űrszakmai képzést nyújtó egyetemi oktatás fejlesztése érdekében, illetve a Nemzetközi Visegrádi Alap egyetemi ösztöndíjainak népszerűsítését az ilyen tanulmányok iránt érdeklődő közép-európai hallgatók számára.

Menü

Főoldal

Navigáció