Űrhajósok emléke előtt tisztelegtek a Városligetben

Publikálva: 2021. november 1.

Elhunyt űrhajósok tiszteletére avattak emlékfát és emléktáblát ünnepélyes keretek között november elsején a Városligetben. A ceremónia a Külgazdasági és Külügyminisztérium kezdeményezésére Budapesten zajló 33. Nemzetközi Űrhajós Szövetség Kongresszusának kiemelt programelemeként valósult meg.

A rendezvényen Farkas Bertalan dandártábornok, Oleg Kotov, a Nemzetközi Űrhajós Szövetség elnöke mellett Dr. Ferencz Orsolya űrkutatásért felelős miniszteri biztos, több Budapestre akkreditált diplomata és a Kongresszus résztvevői, mintegy 40 űrhajós is megjelent.

November 1. és 5. között Budapest ad otthont az űrhajósok éves kongresszusának. A főszervező, amerikai székhelyű Nemzetközi Űrhajós Szövetség tagságában 38 ország csaknem 400 űrhajósa szerepel. Közülük érkezett Farkas Bertalan meghívására több tucat, világűrben is járt szakember a magyar fővárosba, hogy közösen népszerűsítsék az űrkutatást és űrtudományt, egyúttal megerősítsék az űrkutatás nemzetközi színterén is egyre nagyobb hangsúllyal jelen lévő Magyarország pozícióját és jövőbeni fejlődési kilátásait.

A szakmai kongresszus és a kísérőprogramok a kormányzati Űrstratégiában foglaltakkal összhangban biztosítanak lehetőséget az űrkutatásban szerepet vállaló magyar egyetemek, kutatóintézetek és gazdasági vállalkozások számára a párbeszédre és tudáscserére. A szervezők a jövőbe tekintés mellett a múlt, valamint a tudomány és az emberiség haladásának oltárán áldozó elődök tiszteletéről sem feledkeztek meg: a Külgazdasági és Külügyminisztérium egyedülálló kezdeményezésének köszönhetően a mai naptól emlékfa és emléktábla is tiszteleg a Városligetben a már elhunyt űrhajósok előtt.

Farkas Bertalan dandártábornok, az első magyar űrhajós köszöntő beszédében kiemelte: „Biztos vagyok abban, hogy azok az űrhajósok, akiknek most emléket állítottunk, akik az űrrepülés során életüket veszítették, nagyon nagy hősei voltak az emberiségnek.”

Oleg Kotov, a Nemzetközi Űrhajós Szövetség elnöke a ceremónián elmondta: „Az Űrhajós Szövetség minden tagjának a nevében köszönetem szeretném kifejezni a szervezőknek és különösen Farkas Bertalannak azért a grandiózus ötletért, amellyel előálltak, hogy ily módon állítsunk emléket azoknak a kozmonautáknak, asztronautáknak, akik már nincsenek velünk.”

Az ünnepélyes ceremóniát a Magyar Honvédség díszőrei és katonazenekara tette teljessé, továbbá a katonai tiszteletadás során a honvédség Jas 39 Gripen repülőgépeinek hármas köteléke tisztelgő áthúzást is végrehajtott. 

Menü

Főoldal

Navigáció