Nemzetközi űripari vásár és szakmai fórum Braziliában

Publikálva: 2022. április 8.

A Brazil Űrügynökség (AEB) támogatásával 2022. május 17. és 19. között második alkalommal rendezik Sao Paolo-ban a „SpaceBR Show” nemzetközi űripari vásárt, valamint párhuzamosan egy hibrid formában is követhető űrszakmai fórumot.

A nemzetközi rendezvényen számolnak vállalatok, egyetemek, kutatóintézetek és kormányzati szervezetek részvételével is. A pandémiára való tekintettel a 2021 novemberében első alkalommal szervezett virtuális formátumú vásáron, és szakmai fórumon mintegy 42 ország vett részt.

Az esemény célja, hogy előmozdítsa az ágazat számos szereplője közötti kapcsolatokat, élénkítse a nemzetközi kereskedelmi és intézményi együttműködéseket Brazíliában, Latin-Amerika más országaiban, valamint más kontinenseken is. Hangsúlyosan megjelenik a világűrben elért eredmények társadalmi kommunikálása is, hiszen azokon keresztül a startupok, a kis és középvállalkozások, a befektetők, valamint nem utolsó sorban a fiatalság is megismerkedhet az űripari nyújtotta lehetőségekkel.

A Külgazdasági és Külügyminisztérium részéről Sao Paolo-i magyar külképviseleten működő tudományos és technológiai szakdiplomata tervezi részvételét a rendezvényen, tekintettel magyar és a brazil fél között 2019. október 8-án a békés célú űr-együttműködést elősegítő megállapodásra. (Memorandum of Understanding).

Bővebb információk az eseményről az alábbi linken érhetők el: https://spacebrshow.com/en/

Menü

Főoldal

Navigáció