Lezárult az Irány az űr! Kárpát-medencei középiskolai űrkutatási csapatverseny

Publikálva: 2022. március 22.

A Magyar Asztronautikai Társaság (MANT) a 2021/2022-es tanévben második alkalommal szervezte meg az Irány az űr! Kárpát-medencei középiskolai űrkutatási csapatversenyt a Külgazdasági és Külügyminisztérium támogatásával, a március 18-án lezajlott döntő a MANT Facebook oldalán volt élőben követhető.

A tavalyinál másfélszer több, 150 csapat nevezett be a versenybe 2021 őszén. A három online forduló során egyre nehezebb és összetettebb feladatokat kellett megoldaniuk a versenyzőknek. Minden feladat az űrtevékenység valamely területéhez kapcsolódott, de több tudományág ismeretére volt szükség a jó szerepléshez: voltak fizikai, kémiai, biológiai témájú feladatok is.

Végül öt csapat mérte össze tudását a döntőben, hogy elnyerjék a KKM által felajánlott jutalmak egyikét (utazás az ESA technológiai központjába, exkluzív látogatás magyar kutatóhelyeken, értékes tárgynyeremények), illetve a Kárpát-medencei Tehetségkutató Alapítvány különdíjait.

A döntő 2022. március 18-án délután, online zajlott és több tucatnyi néző a Magyar Asztronautikai Társaság Facebook-oldalán élőben is követte az eseményt. A feladatok változatosak voltak: a döntő zenés bemelegítéssel kezdődött, két „űrös” témájú dal felismerésével, majd minden csapat előadást tartott az Európai Űrügynökség egy-egy kutatási programjáról. Új típusú feladatként képes párbajt vívtak a csapatok: két-két, a magyar űrtevékenységhez kapcsolódó képet küldtek be, amelyek egyikéről kellett egy kihívott csapatnak beszélnie. A kihívó csapat pontozta a teljesítményt, a zsűri pedig mindkét csapatot – az igazságosság jegyében. Jéger Csaba, az ESA magyar munkatársa jelentkezett be élőben Noordwijkből, aki gyors videóbemutatót tartott az ESTEC-ről, az ESA technológiai központjáról, ahová a nyertes csapat látogat majd. A szünet után képfelismerési feladat, majd egy 42 kérdésből álló képes totó következett.

A versenyzők fantasztikusan küzdöttek és mindenki kiváló teljesítményt nyújtott, az utolsó feladatig egy csapat sem szerzett behozhatatlan előnyt, így csak a legvégén dőlt el, hogy ki nyeri a versenyt.

A végső sorrend a következő lett:

1. Kempelen Polaris csapat, Kempelen Farkas Nyolcévfolyamos Gimnázium, Budapest

2. Űrürgéküregbenüvöltenek csapat, Lovassy Gimnázium, Veszprém

3. Dóczy Koalíció csapat, Református Kollégium Dóczy Gimnáziuma, Debrecen

4. HYPERJUMPERS csapat, Balassi Bálint Nyolcévfolyamos Gimnázium, Budapest

5. AstroGuys csapat, Szent Benedek PG, Kiskunfélegyháza

A KKM részéről is gratulálunk minden versenyzőnek és a versenyzők felkészülését segítő mentoroknak is!

További információk https://www.mant.hu/iranyazur


Menü

Főoldal

Navigáció