A környezetvédelem és a klímaváltozás volt a témája a Magyar Nemzeti Múzeumban megrendezett konferenciának

Publikálva: 2022. március 25.

A Külgazdasági és Külügyminisztérium támogatásával megvalósult kutatás eredményeit Dr. Ferencz Orsolya űrkutatásért felelős miniszteri biztos, valamint a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Víztudományi Karának egyetemi docensei, Dr. Hetesi Zsolt és Dr. Németh Zsolt mutatták be a nagyközönségnek, kiemelve a klímaváltozás kérdéskörének fontosságát.

Az előadásból és tudományos számításokból egyértelműen kiderült; a Föld éghajlatának gyors ütemű melegedéséért az emberi tevékenység által kibocsátott szén-dioxid többlet a felelős. 

Dr. Ferencz Orsolya miniszteri biztos nyitóbeszédében köszönetet mondott a Magyar Nemzeti Múzeumnak, hogy Magyarország első tudományos helyszínén rendezhették meg a szakmai konferenciát. Az 1802-ben alapított intézmény a magyar kultúra és tudomány meghatározó helyszíne volt, szellemiségét később a Magyar Tudományos Akadémia is átvette.

Dr. Ferencz Orsolya elmondta, hogy jelenleg a közbeszédben mindenhol a világon vezető szerepet tölt be a klímaváltozás témája. A Föld éghajlatának felmelegedéséhez szükséges adatokat a földi mérőállomások mellett az űrtechnológiának köszönhetően mára műholdas megfigyelések is szolgáltatják. Felhívta a figyelmet arra is, hogy a felmelegedés mellett a széndioxid aránya a légkörben szintén növekvő tendenciát mutat. Az űrkutatásért felelős miniszteri biztos kiemelte, hogy azért fontos konszenzusra jutni a klímaváltozás kérdésében, mert a téves és tudománytalan elméletek esetleges elterjedésének súlyos politikai és káros gazdasági következményei lehetnek. A klímaváltozás rendszerszintű beavatkozást igényel, amelyben a döntéshozóknak meghatározó szerepe van. A tudományos elméleteket tudományos szinten kell kezelni, és az esetleges problémákra tudományos igényű válaszokat, megoldásokat szükséges adni.

Dr. Hetesi Zsolt ismertette kutatócsoportja eredményeit, és előadásában részletesen cáfolta a tudományos körökön kívül rekedt, de egyes alternatív közösségekben terjedő, úgynevezett „klímaszkeptikus” elméleteket.

Dr. Németh Zsolt elmondta, hogy a klímaváltozás létezése tudományosan bizonyított. A fizikus kiemelte: nem természetes folyamatról van szó, hanem egyértelműen gyorsítja a Föld klímájának melegedését az emberi beavatkozás.


Menü

Főoldal

Navigáció